
Földrajzos Nap 2010 - Egy hosszú nap margójára (extended version)
Szakterületi koordinátorként mindig is nyűg volt számomra a buliszervezés. Helyszín, DJ, italakciók és még sorolhatnám azokat az oldalait a szervezésnek, amelyek miatt sokszor ezt inkább másokra hagytam – példának okáért a kémiásokra, soha nem is csalódtam bennük.
Ennek ellenére van egy esemény az évben, amit szívesen szervezek, s ez nem más, mint a Földrajzos Nap. Ide nem kell DJ, majd szól az a laptopról, amit a nép épp szeretne hallani; a helyszín adott (KCSSK); italakciót meg majd biztosít a Tesco, miután nagyjából beszerzési árakkal dolgozunk a szokásos helyi büfénkben.
Négy társammal elég korán megkezdtük a parti összerakását, miután szerettük volna méltó módon megünnepelni a jubileumi 40. évét a Napnak, de sajnos nem ment minden zökkenőmentesen. Habár az előkészületek csütörtökig rendben zajlottak, másnapra (vagyis a buli napján) kiderült, hogy helyszín „lefoglalásába némi hiba csúszott”, így végül csak aznap, szóban kaptunk engedélyt a lebonyolításra.
A cuccok reggeli megvétele és kiszállítása után gyorsan szereztünk áramot, majd kora délután megkezdtük a sátrak felállítását (tudniillik egész héten esett, de amekkora mázlink van, aznap egy csöpp se). A tegnapi nap tesztelt hűtőt is lehoztuk a negyedikről, amiről egy óra múlva kiderült, hogy mégsem jó. De milyen pompásan mutatott már kint a kertben, nem?!
[
Tovább... ]
A bejegyzést
Pene írta 2010. június 4., péntek - 18:34:55-kor.
Hozzászólások: 4