Földrajzos Nap 2010 - Egy hosszú nap margójára (extended version)

Szakterületi koordinátorként mindig is nyűg volt számomra a buliszervezés. Helyszín, DJ, italakciók és még sorolhatnám azokat az oldalait a szervezésnek, amelyek miatt sokszor ezt inkább másokra hagytam – példának okáért a kémiásokra, soha nem is csalódtam bennük.

Ennek ellenére van egy esemény az évben, amit szívesen szervezek, s ez nem más, mint a Földrajzos Nap. Ide nem kell DJ, majd szól az a laptopról, amit a nép épp szeretne hallani; a helyszín adott (KCSSK); italakciót meg majd biztosít a Tesco, miután nagyjából beszerzési árakkal dolgozunk a szokásos helyi büfénkben.

Négy társammal elég korán megkezdtük a parti összerakását, miután szerettük volna méltó módon megünnepelni a jubileumi 40. évét a Napnak, de sajnos nem ment minden zökkenőmentesen. Habár az előkészületek csütörtökig rendben zajlottak, másnapra (vagyis a buli napján) kiderült, hogy helyszín „lefoglalásába némi hiba csúszott”, így végül csak aznap, szóban kaptunk engedélyt a lebonyolításra.

A cuccok reggeli megvétele és kiszállítása után gyorsan szereztünk áramot, majd kora délután megkezdtük a sátrak felállítását (tudniillik egész héten esett, de amekkora mázlink van, aznap egy csöpp se). A tegnapi nap tesztelt hűtőt is lehoztuk a negyedikről, amiről egy óra múlva kiderült, hogy mégsem jó. De milyen pompásan mutatott már kint a kertben, nem?!

A meghirdetett három órás kezdésre – az előtte összehívott mentorgyűlés miatt is – már vagy harmincan a helyszínen voltak, akik közül gyorsan be is fogtunk majd mindenkit egy kis munkára, így fél óra alatt mindent sikerült összedobnunk. Előtte persze azért lezavartuk a régóta halogatott mentortesztet, amin első kérdésként Eötvösről kellett pár mondatot írni. Nem véletlen...Négyre megérkeztek tanáraink is (gyakorlatilag csak a TGF fiatalabbik része Vidéki tanár úrral kiegészülve, illetve a termföcisek közül páran), akik vérmérséklettől függően egy sör vagy egy üdítő után pályára is léptek (kérdés: Jeney Laci vajon mivel nyitott?:D). A körmérkőzéses rendszerben lebonyolított rapid kupát végül az egyik diákcsapat nyerte meg, de a nap ezen részéről vajmi keveset tudok sajnos elmondani, mert épp ment a brainstorming, hogy akkor hűtő nélkül hogyis, meg mi lesz már most láthatóan kevés, meg hogy fel kéne tölteni a telefonom stb. (ÁPDÉT from Sápi: "a kupát a Bagatell-Holland Lovasok vegyescsapat nyerte".)

A vetélkedőre csak eztán, a mini focibajnokság után került csak sor, de ne szaladjunk előre, mert azért azt még tudom, hogy a harmadévesek Pászti vezette csapata nyerte meg ezt, és azonmód eltulajdonították a vetélkedő vándorkupáját (mintha valami BL serleg lett volna:D).

Szóval hétkor(?), miután a focisták java része átöltözött és mindenki újra lehűtötte magát (értsd: kirabolta a nem működő hűtőt), négy csapatot alkotott az ekkorra már 80-90 főnyi vendég azon része, akiket a fizikai után érdekelt a szellemi megmérettetés is.

A földrajzosok számára evidensnek számító típusfeladatokat kellett megoldanunk (azért E/1, mert szerencsére Taki és Kriszta szervezte a vetélkedőt, így játszhattam), például egy „térkép-puzzle” összerakását, különböző viccesebb-komolyabb statisztikai adatok összegzését. Ezen kívül játszottunk geo-activityt, illetve kitöltöttünk egy környezetvédelmi tesztet (na ezt én csináltam, még a földrajzos-kémiás bulira:D). A tavalyi címvédő, Ballabás tanár úr csapata idén sem okozott csalódást (sajnos Fanni még mindig túl sokat tud, pedig próbáljuk különféle mesterséges és rejtett módokon butítani), ha picit nehezen is, de sikerült megőrizniük bajnoki címüket, ezáltal a vándorkupa újabb egy évre a tanár úr szobáját díszíti.

Nagyjából nyolckor befejeződött a vetélkedő, s utána rögtön megszólalt a helyszínre utaztatott hangtechnika is. DJ Winamp nagyot alkotott: Ruben slágerei keveredtek az éterben a hetvenes és nyolcvanas évek zenéivel, s mindezt megspékeltük egy-egy beérkezett kéréssel (igen, nem volt meg egy Beyoncé szám sem, bocs Csupi, ez is a számlámra írható).

Természetesen a jó hangulatot nem csak a zenének és a leadott szakdolgozatok utáni örömnek tudhatjuk be: két fáradhatatlan matekos büfésünk olyannyira jól dolgozott, hogy kétszer is el kellett mennünk pár tálca sörért. Persze ennek lehet, hogy a vendégek féktelen alkoholizmusma, netán a rosszul becsült készlet az oka...

Éjjel egykor viszont nem csak egy újabb adag sör érkezett, hanem két kék ruhás úriember is, akik korrekten megkértek minket, hogy vegyük lejjebb a hangerőt (természetesen eleget is tettünk ennek a kérésnek, miután átgondoltuk, hogy másnap senki sem tud majd Dukinak kaját vinni a fogdába, ha elvinnék a jardok), majd kettő felé végleg beszüntettük a környék zajszennyezését. Legalábbis egy újabb fél órára, amíg becipeltünk mindent a büfé elé, és habár halkabban, de ott folytattuk a mulatozást.

Négy felé én is kidőltem, de csak egy órára, mert másnap még várt ránk az összepakolás, ami végülis három-négy alkalmi segítőnkkel egész gyorsan ment (köszi Attila, Ádám és az ismeretlenek). Az utolsó alkalmatosságot, nevezetesen azt a hűtőt, amiről csak annak negyedikről való lehozása után derült ki, hogy mégsem működik, hétkor visszavittük a helyére, elbúcsúztunk a portástól, miután a maradék cuccokat elhelyeztük az "irodájában", majd mindenki hazatért.

Sajnos még mindig fáradt vagyok, így nehéz átadni azt az érzést, ami hatalmába kerített, mikor láttam az éjjel egykor még ötven főnyi tömeget a KCSSK udvarán csápolni (a kretészek köszönik a fűnyírást!). Nehéz visszaadni azt a sok mosolyt, köszönömöt és biztatást, de azért megpróbálom: Köszönöm Edkének és Klinknek az áramot, Bahamának az engedélyt, az öltözőt és a türelmet, Takinak és Krisztinek a vetélkedőt, Kurinak és Gábornak a vásárlást, Tominak az autót, a portásnak a helyet, a TTK HÖK-nek a technikát és a sátrakat, Rubennek a zenéit, Gárdónak és az ismeretlen srácnak a számokat, Dukinak és Tominak a büfét, Daninak a hűtőt :DDDDDD, az időjárásnak, hogy kegyes volt hozzánk és a kilátogatóknak, hogy emelték a Földrajzos Nap fényét.

Remélem jövőre is találkozunk!

A bejegyzést Pene írta 2010. június 4., péntek - 18:34:55-kor.
Hozzászólások: 4
A hónap űrfelvétele

Klikk a nagyobb változatért! A helyes megfejtést a sikandras kukac gmail pont com címre küldd!
#1 Mandoki
#2 Kulcsár
#3 Kisréti [...]

Chatbox




RB | aug. 30. - 00:56
köszi


Eruthaliel | aug. 29. - 17:21
Elméletben a "minden kurzus" menüpont alatt fellelhetők a szakirányos tárgyak. Azok neveit pedig a TO honlapján a Tanrendnél meg tudod keresni.


RB | aug. 27. - 15:34
mikor lesznek meghirdetve az msc-s tárgyak?


Eruthaliel | aug. 26. - 22:11
13-án.


Anonymous | aug. 26. - 21:37
Mikor lesz az első tanítási nap?


Aradebil | aug. 20. - 19:38
pene köszi az ügyintézést,ezt így rákó előtt jól esett megtudni:)


Aradebil | aug. 18. - 23:45
szakirányválasztás FAIL,imádom amikor +ügyintézést csinálnak az embernek...TO,im coming


a Bodi Matyi | aug. 18. - 17:37
gyerekek!
Valakinek van v.mi otlete alberletre?
Szeptembertol lehet nincs hol laknom :S
ha tudsz v.mit: [email]


Ernus | aug. 2. - 21:20
konkrét dolgozat nincsen, csak a címek, földrajzosoknak legalábbis, a geogr.elte.hu-n


Aradebil | aug. 2. - 12:14
valahol a neten van valami olyan oldal,ahol fent vannak az előző évek tdk dogái,szakdogái a szakterületről? mint pl a kornyezet.elte-n a környtanosoknak



Innen lopunk


Ez az oldal e107 portálrendszert használ, és GNU GPL licensz alatt lett kiadva.
Kapcsolat | Impresszum | RSS